2014. október 29., szerda

The Mayan

~ Sharon

Fél órája állunk a Mayan előtt, már a körmömet rágom idegességemben és még ez a ruha is ingerel. A mellem alig tartja a fekete textíliát, ráadásul túl rövid és annyira szűk, hogy már-már megfulladok benne. Úgy festek, mint egy prostituált. Ó, Istenem, tényleg rosszul döntöttem, nem kellett volna belemennem ebbe az egészbe. Erre még ráfázol Sharon! 

Sabinere tekintek türelmetlen tekintettel, aki szemforgatva nyúl borítéktáskájába telefonja után kutatva. Előhúz egy vékony, tégla alakú, inkább pezsgő, mint arany színű, alma emblémával ellátott telefont. A készüléket a füléhez emelve jelzi felém, hogy tárcsáz. Türelmetlenül mered előre, a semmibe, majd megszólal.
- Shawn, merre vagy? - ordít Sabine. Még az ő hangját is alig hallom az épület előtt várakozó több kétszáz fős tömeg és ez erre közlekedő járművek által okozott lárma miatt, nemhogy a vonal másik végéből származó választ. Így hát Sabine hallatja ismét hangját. - Mi már itt vagyunk az épület hátsó bejáratánál. - Elhallgat, majd újra rázendít. - De Shawn már fél órája itt állunk. Elegünk van a várakozásból. - Ismét elcsendesül, végül megszakítja a hívást.


10 perc telt el a hívás óta, sehol senki. Minden ugyan olyan, mint korábban. Egy árva lélek sem sétált még véletlenül sem felénk, viszont a bejáratnál szinte kétszer annyian várakoznak. Az órámra nézek, kerek hajnali egy. Türelmetlenül tekintek fel először Sabinera, majd mindenfelé, ami körbevesz. A bejáratot bámulom, majd a kis, sötét sikátort, amely sarkán állunk, az elhaladó taxikat, limuzinokat, kocsikat. Mind ugyan olyan, mint 10 perce.

Lassan nyílik a mellettünk lévő ajtó. Egy sötét alak libben ki rajta félig, jobb lábával megtartja az ajtót, nehogy bezáródjon mögötte. Végigmérem. Sötét, fényes, hosszú barna - meglehet, hogy fekete - és egyenes hajtincsek omlanak arcába, melyek épp nem takarják két gyönyörű, tengerkék szemeit. Tátott szájjal bámulom tovább. Izmos felső testét egy fekete, mellig kigombolt fekete pamuting takarja, mely mindkét karján könyékig fel van hajtva. Jobb alkarján végig egy fekete tetoválás ékesedik. Fekete nadrág és fekete lakkcipővel viseli éjjeli öltözékét.

Szemem visszatéved arcára, megkeresve szempárját, amivel egyenesen engem bámul. Zavaromban elvörösödöm - a sötétségtől szerencsére szemmel nem láthatóan, végül Sabine megtöri csendet.
- Ó, de édes! Szerelem első látásra. - gúnyolódik Sabine, mire én ránézek, az ismeretlen srác továbbra is bámul. - Shawn, be tudsz vinni minket?
- Természetesen. - széles mosolyt küld felém, megvillogtatva hófehér fogait. Sabine elindul az ajtón befelé. Shawn elkapja a karját és óvatosan hátrarántja. - Be sem mutatsz a barátnődnek? - biccent felém.
- Shawn, Sharon, Sharon, Shawn. Sharon az unokahúgom. Most már mehetünk? - kérdi Sabine vérben forgó szemekkel.
- Hűtsd le magad kis párduc, azonnal megyünk. - mondja Shawn, majd felém fordul. - Sharon, igaz? - bólintok. - Honnan jössz? - kérdi.
- Brit vagyok. - felelem.
- Nem ismerem a brit szokásokat, de egy biztos. Itt úgy üdvözöljük az új barátokat, hogy puszit adunk nekik. - kacsint.

Amint Shawn odaér hozzám, észreveszem, milyen magas is valójában. Magassarkúban vagyok - amiben lehetetlenség közlekedni - és még így is egy fejjel magasabb nálam. Meleg bársonyos tapintású kezével fogja az én jéghideg, nyirkos kezem és megrázza, közben hibátlanul vastag, puha ajkait az arcomra nyomja. Először  a bal, majd a jobb felére. Ismét elpirulok, közben rámosolygok.
- Hölgyeké az elsőbbség. - mondja Shawn. 

Óvatosan indulok az ajtó felé, nehogy hasra essek. Az ajtó mögött sötét helyiség fogad. A falakon a zöld lámpák halványan világítják meg a teret. Ahogy a szemem hozzászokik a sötétséghez, feltűnik, nem egy teremben, vagy szobában, hanem egy hosszú folyosón vagyunk. A zene dübörgése megrezegteti az alattam lévő szilárd talajt és a kis lámpák is berezonálnak minden egyes basszusnál, a folyosó végén az üvegajtón halványan szűrődik át a pislákoló fény.

Sabine megy elöl, én mögötte, utánam Shawn. A folyosó végén Shawn megelőz, előkapar valamit a zsebéből. Kulcsokat, amellyel a nagy üvegajtó nyílik. Shawn kitárja az ajtót jelezve, hogy szabad az út befelé. Ekkor már nem csak a zene hangosodik fel, hanem a fények is erőteljesen villognak. 

Nincs nagy tömeg az épületben, kevesebb ember van idebent, mint amennyi odakint várakozik. Érdekes. Nem értem, akkor miért nem engedik be őket, lenne nekik itt hely. Lényegtelen. 

A Mayan egyébként lenyűgöző. Egy óriási színpad áll a terem közepén, rajta egy álarcos lemezlovassal és a felszereléseivel. A színpad előtt, a táncparketten lehetnek körülbelül százan. Őrülten táncolnak az elektronikus zenére. A táncparkettet és a lihegőt oszlopsorok választják el egymástól. Az oszlopok hasonlítanak a színpad két szélén elhelyezkedőekhez, csak más - más maja ábrázolások díszítik és a színpadi vastagsága kisebb. A folyosóval szemben a bárpultnál nyolc pultos dolgozik. Az összes férfi munkás. Elképesztő gyorsasággal állítják elő a különféle színű, összetevőjű koktélokat. 

A bárral párhuzamosan a terem másik oldalán boxok vannak kialakítva, de egyetlen szabad hely sincsen. Magam mögé tekintek, Sabine után kutatva, de csak Shawn áll mögöttem.
- Elment táncolni. - mutat a táncparkett felé. - Te is mész? - megrázom a fejem.
- Nem az én stílusom ez a hely. - válaszolom. 
- Nem? - kérdez vissza zavarodottan. - Akkor miért vagy itt? - kedvesen és kíváncsian érdeklődik tovább és karjait összefonva nekitámaszkodik az egyik maja oszlopnak.
- Erre a kérdésre én is szeretném tudni a választ. - nevetek saját magamon, mire Shawn ismét megmutatja elbűvölő mosolyát.
- Kérsz egy italt? - kérdi Shawn illedelmesen.
- Mennyinek nézel? - nevetek.
- Ha nem ismerném Sabinet, mondanám, hogy 20, de mivel Sabine 19 és az unokahúga vagy, ezért nem lehetsz több, mint 17.  Gyere. - int maga felé, majd megindul, én pedig akaratlanul is követem.
- Te mennyi vagy? - faggatom Shawnt.
- Én májusban töltöttem be a 23-at. - kacsint ismét. Annyira elbűvölő, amikor ezt csinálja. - De a kor lényegtelen, nem?

Mire reagálhatnék Shawn beáll a bárpult mögé, engem pedig int, hogy foglaljak helyet. Esetlenül ülök fel a magas bárszékre. Shawn kinevet, mire én is próbálom viccesre fordítani szerencsétlenkedésemet.
- Szóval te itt dolgozol? - tudakolódom, Shawn biccent.
Csendben figyelem, ahogy "dolgozik". A poharas polcról lekap egy egyszerű magas oldalú poharat, amelybe beletölt rengeteg jeget, kevés narancssárga, kevés vörös folyadékot, hozzá talán Vodkát, vagy Tequilát, vagy vizet - valami átlátszót. Felém nyújtja az elkészült koktélt. 
- A vendégem vagy. Egészségedre. - mosolyogva közli velem.
- Ez micsoda? - kérdem Shawnt, aki a pulton támaszkodva válaszolja: Sea Breeze. - Még sosem hallottam a nevét.
- Elhiszem. - vigyorog Shawn a pulton támaszkodva. - Kóstold meg, ízleni fog.

Belekortyolok. Az első íz, amit érzek a keserű és savanyú és egy érdekes mű íz. Elfintorodom. Shawn tanácsolja, hogy ízlelgessem, ne csak igyam, a koktélok is a művészet egy részét képzik. Szót fogadva a sötét hajú fiúnak, egy hörpintés után az italt hagyom szétáramolni a számban. A keserű ízt egy kellemesen édes hatás követi, majd a gyümölcsök fajtái is elkülönülnek.
- Narancs és áfonya? - kíváncsiskodom, de Shawn megrázza a fejét.
- Majdnem. Grapefruit és vörösáfonya. - válaszol. - Egy kis Vodkával.
- Ugye tisztában vagy vele, hogy nem vagyok még 21? - szegezem neki a kérdést.
- Igen. - válaszol. - De ez most lényegtelen. Fenékig. - utasít, mire én készségesen teljesítem Shawn utasítását.
- Ugye tisztában vagy vele haver, hogy a csaj még nem 21? - egy Shawnénál nem mélyebb férfihang hallatszik mögülem. 

Megpördülök a széken, amiről majdnem leesek döbbentemben. Ez nem lehet igaz...

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett!!!!! Várom a folytatást!!!!!!!!!!!! Bogi

    VálaszTörlés